Üdülünk

1

Ez a fénykép 1990-ben készült a rendszerváltás után, az esküvőnkön. Menyecsketánc után, éjfélt követően, ha annak is vége van akkor jön be a bakmenyecske. Egy fiú öltözik be menyecskének, és ő táncol ilyenkor. Valamit fizettünk neki, fémpénzt, a bolondmenyecskének. Kanmenyecske vagy bakmenyecske, mindkettőnek hívják, valamint a bolondmenyecske is elterjedt. Egy korunkbeli fiú volt, Pali. Sátorosesküvő volt, már egy héttel az esküvő előtt elkezdődött. Először össze kellett szedni a fát, ebbe a helyi közösség segített. Régen nagyon összetartottak, az egész család. Mindenki segített a főzésben, kellett is a plusz kéz.

5

A két legkisebb gyermekem kilencven után született, ekkor kezdtünk igazán bóklászni. Ekkor vettünk egy kis faházat. Ott nyaralgattunk, telelgettünk. Akkor még voltak havak és lehetett szánkózni, ott fent a hegyekben. Ott volt egy tó, Kőbánya. Ez a világ legjobb dolga volt a gyerekeknek, nagyon szerették ezt a tavat. Utána olyan szépen rászoktunk a kirándulásra, hogy mindig mentünk valahova. Aggtelektől kezdve mindenhova eljutottunk. Van olyan kép is a sorozatban, amikor a nagylányunkat vittük Szegedre, kiköltöztettük a továbbtanulás miatt. Gyógytornász lett belőle. Ezután megszülettek a gyerekek. Ezt a faházat mi csináltuk, nagyon jó kis ház volt. A férjemnek cserépkályhás az eredeti szakmája, csinált bele kályhát. Szoba-konyha-fürdőszoba volt a kialakítása. Ez még most is megvan. Nagyon nehéz az út oda manapság, mert a kőbányát szétszedték. Volt ebben a házban egy folyton égő kis kályhánk. Az egyik fotón két nagyobbik unokám látható. Minden nyáron nálunk voltak, ha vége volt az ovinak a sulinak mindig nálunk voltak. Eddigre a mi gyermekeink kinőttek a sétálásokból, kirándulásokból, szerencsére az unokáinkkal lehetett folytatni. Ezen az utolsó előtti fényképen a Siroki várnál jártunk. Ekkor még mentős volt már a férjem, nagyon sokat dolgozott a műszakjain túl is. Minden hétvégén mentünk valahova amikor nem dolgozott. Bánkúton is jártunk, ekkor ezt a kirándulást is mentősök szervezték. A legkisebb lányom Debrecenben járt oviba is. Mi hat évet töltöttünk Vécsen, majd Fedémesre költöztünk, ahol már öt éve élünk. Mikor a legkisebb fiam is megszerezte a diplomát, és talpra állt, akkor eljöttünk, őket Debrecenbe hagytuk. Az idősebbik lányunk Szegeden tanult gyógytornászként, a legkisebb lányunk most szerzi meg a doktoriját. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. A bogácsi erdei házat be kellett burkoljuk, hogy melegebb legyen, mi csináltunk, minden a mi két kezünk munkája. Debrecenbe négy házat építettünk fel. Volt egy telkünk, azon volt egy szobakonyhás tanya, majd a négy épületet arra a telekre építettük fel. Öt gyerekünk van, a fiam Miskolcon lakik, mert oda nősült. Mikor mi Vécsre költöztünk ők beköltöztek a négy házba, amit a debreceni telkünkre építettünk fel.

1

A képen egy testvérpár szerepel, akik épp a román tengerparton, Konstanca városában vannak. Vajna József és Vajna Beáta egy játék lovon és szekéren ülnek, a szüleik pedig megörökítették ezt a pillanatot. Józsefnek asztmás köhögés betegsége volt, így az orvosa azt ajánlotta, hogy érdemes lenne sóbányákat és a tengerpartot meglátogatni, időközönként. A család így többször is járt Konstancán és Mamaian is (több kép is van, de sajnos csak ezt az egyet sikerült megtalálni), illetve Tordán és Parajdon, de ezekről nem készült kép. Kiegészítő történet: Egy középosztálybeli családnak drága mulatságnak számított egy ilyesfajta utazás, ezért a legtöbb esetben hazai termékekkel érkeztek a kikötővárosba, hogy ellensúlyozni tudják a költségeiket egy kis bevétellel. A rendőrség ezt az elképzelést nem teljesen díjazta, így nem engedték az embereket engedély nélkül árai, a gyerekek szülei viszont kijátszották a rendszert: korabeli nudista strandon belül kezdtek árulni termékeket, hisz oda a rendőrök nem léphettek be.