A síelős kép a mi telkünkön készült. Még a dombot is mi csináltuk a telkünkön. El kellett bontani a régi házat, a tanyát. Hozattunk földet és meglett a domb. Erről lehetett síelni. Sőt még vízicsúszdát is csináltunk nyáron erre a dombra. Nagyon imádták a gyerekek. Ekkor még sok hó esett, ma már kevesebb. Ez a domb lehetett a legmagasabb pontja Debrecennek. Mi mindig mindent kitaláltunk. Azóta is azt kérdezzük magunktól, hogy mindezt hogy tudtuk megcsinálni. Mindemellett dolgoztunk. Debrecenbe mi biciklivel jártunk. A férjem mentőzött, előtte meg kukázott, kukásautókat vezetett. Eredeti szakmája cserépkályhás. A munka hétfőtől vasárnapig tartott, még a rendszerváltás után is. Mi Németországban is dolgoztunk, a férjem 1970-ben ment ki, a család 1980-ban követte. Mikor hazajöttünk Németországból akkor kerültünk el Paksra, az atomerőmű építkezésnél a férjem hegesztő volt, a férjem meg bérelszámoló. Akik az utolsó képen láthatóan azok a barátaink Paksról, a kemencéjüket is a férjem építette.
Síelés Debrecenben
További történetek
3
Nászútunkat Korfun töltöttük 1996-ban feleségemmel. Természetesen itt is motorral közlekedtünk, amit helyben béreltünk. Csodás majdnem két hetes nászúton bejártuk a szigetet, ahol rengetegen motoroztak. Sok szép emléket őrzünk innen, többek között azt hogy mi lettünk egy helyi táncverseny nyertesei, vagy azt hogy mennyi érdekes emberrel találkoztunk.
1
A képen egy családi jelenet látható, a karácsony előtti Szent Miklós napja. A mikulás sajnos már nem él. A kukoricacsuhébajszú Mikulástól megszeppentek a gyermekeim, akik elég kicsik voltak még, 1993-ban születtek. Nagyon sok gyerekhez ellátogatott a környéken, minden gyermeket megköszöntött. Bartos Béla, a fényképen látható télapó már sajnos nincs köztünk, de ekkor édességet hozott nekünk.
2
Szinte minden családi fényképünk a Balatonhoz kötődik. Az első fényképen egyébként én vagyok, a kutyánkkal a kezemben, a háttérben hattyúkkal. Itt még nagyon fiatal vagyok, most már nyolcvan év felett járok. Ma már kevesebb hattyú van a Balatonon, a víz is alacsonyabban áll. A második fényképen Géza fiam látható, ahogy beült a vonatba. Itt a vonaton könyököl. Két fiam és egy lányom született, már csak a két fiam él, a lányom 2015 óta nincs velünk. Nagyon szerette a vonatokat.
3
Ha a család egyes tagjai távolabbi településekre házasodtak, gyakran előfordult, hogy rokonaik felkeresték őket új lakóhelyükön. Ezek a látogatások nemcsak a családi kapcsolatok fenntartását szolgálták, hanem lehetőséget teremtettek arra is, hogy a családtagok megismerjék egymás új környezetét és életkörülményeit. A képen Vajna Irén látható, aki Kolozsvárra utazott, hogy meglátogassa egyik rokonát, Blidaru Aurica-t. Ez a fénykép jól szemlélteti, hogy a távolság ellenére is fontosnak tartották a családi kötelékek ápolását.