Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

1992

Minden rezdülését tudtuk az erdőnek

Felsőtárkány, Magyarország

Ez a két kép kilencvenkettőben készült Felsőtárkány, Eger közelében. Én onnan származom, mielőtt idekerültem 85’ben Szihalomra. Nagyon élveztem a gyerekekkel vagyok, tőlünk nem messzi volt egy kút, és rokonaim Noszvajon élnek, hozzájuk mentünk fürdöni amikor kellett. A legkisebb gyerek két éves, a legnagyobb meg tíz éves volt ekkor, nomád körülmények között éltünk négy napig, nagyon élveztük. Nekünk az volt a lényeg, hogy a hegyen legyünk. A felvitel sem volt egyszerű, egy nagyon régi krémszínű Trabanttal mentünk, kombi volt. A hegyre a Trabant nehezen ment fel, így a párom maradt egyedül a kocsiban, ő is a motorhéztetőről kormányzott, mi többiek meg mind hátulról toltuk a Trabant komibnkat. Bográcsoztunk, sátroztunk. Gulyást ettünk, nagyon élveztük az egészet, mindig annyit főztünk, hogy még aznap elfogyjon, másnapra ne romoljon meg. Éjszaka jött vihar, nem nagyon veszélyes vihar. Mi ott nőttünk fel, minden rezdülését tudtuk az erdőnek. Nekünk nem volt távolság, ha 6 km-t kellett gyalogolni át az erdőn, akkor annyit mentünk. Tudtuk hol van lakott terület, tudtuk hol lehet gyöngyvirágot szedni, Szent György virágnak hívtuk. Mert Szent György napján virágzik, ezért ezen a településen így hívtuk, mert mindig áprilisban nyílt ki. A gyerekeim is úgy nőttek fel, hogy a gyerekem már két éves korától kezdve tudta az utat az erdőben. Bírták a tempót, az ő igényeik szerint mentünk, nem siettünk ráértünk. Volt egy kilátó, egy magasles, amire félig felmerészkedtünk. Nagyon-nagyon jó volt, nagyon szeretek kirándulni. Felsőtárkány ugyanolyan szép mint Noszvaj. A szívem hozott Szihalomra, mert a férjem idevalósi. A férjem vesebeteg lett, és emiatt bizonyos korlátok között éltünk, így nem tudtunk mindig messzire kirándulni. Már öt éve nem él, nagyon hiányzik.
Most csapatokkal kirándulunk Kassán, Komáromban, Debrecenben, Miskolcon, Szarvason Kondoroson az ország több pontjára eljutunk. Ott énekelt a Zsolti mamája, Kondoroson a csárda ki van festve. Emlékezetes kirándulásokként emlékszem ezekre is.

Dátum

1992

Helyszín

Felsőtárkány, Magyarország

Kulcsszavak
Azonosító szám

JKK.2026.634

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Ibolyaszedő túra - 2026-06-18 15:20 - Sziromi Katalin 1
2006
Ibolyaszedő túra
Doboz, Magyarország

Dobozon a faluban van népdalkör, ami 2002 óta van összeszervezve. Ekkor még a havazáskor rendeztünk tavaszváró-túrákat, elindultunk a térdig érő hóba kirándulni a Sámson-vár és a Képes fa ( a képes fához tartozik helyi legenda, az egyik az, hogy Werckheim-bárót egyszer megmentette az ütközéstől a fa, és belekerült Szűz Mária képe, illetve bizonyos szögből nézve láthatóan emberarca van) felé. Ez az esemény pont az ibolya virágzásának idejére esett. Ibolyát persze amióta védett virág, nem szoktunk szedni. A képes fához tartozik helyi legenda, az egyik az, hogy Werckheim-bárót egyszer megmentette az ütközéstől a fa, és bizonyos szögből nézve emberarca van. Kimondottan errefelé irányultak a túrák, ami a helyiek számára tájékozódási pont is volt, még a térképészek is használták. Sajnos a fa már kidőlt, de a mai napig ott fekszik egykori helyén.

Napraforgó - 2026-06-18 22:09 - Wilhelm Laura 2
2022
Napraforgó
Grébicspuszta, Magyarország

Pár éve sűrűn látogattam a barátaimat Tata mellett, Grébicspusztán. Akkoriban mindenfélét termesztettek a kertben, és volt egy kisebb napraforgó-ültetvényük, veteményesük, meg konyhakertjük. Volt még baromfiudvar, malacok és lovak. Próbálkoztak a kecskékkel is, és egy pávapár is kószált az udvarban egy időben. Sőt, még nyulakat is tartottak, de túl nagy lett a szaporulat, így egy ponton megváltak tőlük. Grébicspusztán mindig akadt valami új, érdekes, izgalmas látnivaló, ráadásul az együtt töltött idő is remek hangulatban telt.