A tág család egyik megszokott üdülőhelye volt Stâna de Vale, éveken keresztül folyamatosan csak erre a vidékre jártak. Kedvelt volt a friss forrásvizek, az árnyékos és hűvös erdő és a hideg patakok vize miatt.
Az utazást itt előre megtervezték, személygépkocsikkal utaztak el a kijelölt helyre. Egy ilyen személygépkocsi látható a harmadik csatolt képen. Az egyik családnak piros Dacia autója volt, a másiknak pedig sárga: a mai napig beszédbe kerülnek ezek az autók, és hogy mennyi jó helyre el tudtak menni velük.
A képeken szereplő személyek: (1) ismeretlenek, (2) Corodi Emilia (anyukám), Szilaghi Emőke (nővérem), Szalkai Erzsébet és lánya, Szlovák Evelin, (3) Vajna Beáta (unokatestvérem), Corodi Emilia (anyukám), (4) ismeretlenek, (5) ismeretlenek.
Megszokás
Dátum
2000
Feltöltő
Helyszín
Stâna de Vale, Románia
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.619
Licensz
További történetek
1
Ez egy alpaka. A Sehol-sziget Alpaka Farmon voltunk a családommal. Az állatokhoz nem szabadott hozzáérni, vagyis a fejüket nem volt szabad megfogni. A képen a kisebbik fiam látható, ő is kapott egy alpakát. Mindenkihez tartozott egy állat, és mindenki a sajátját etethette a farmon. A nyakától felfelé nem szabadott hozzáérni, mert állítólag szívinfarktust kapnak tőle. (Legalábbis nekünk ezt mondták.) Ezek a fiúk a karám mögött vannak, és csak a fiúkat lehetett sétáltatni. A lányok a karám másik részén voltak elkülönítve. A végén lehetett alpaka szappant vásárolni, ami kézműves szappan volt, és mindenkinek a „saját” alpakájához kapcsolódott.
5
2007-ben jártam Szlovákiában, ha jól emlékszem, májusban (de mindenképpen az iskolai év vége felé). A körülbelül egy hetes út nagyrészt túrázással telt, illetve odafelé megnéztük Krasznahorka várát. Sokat nem fényképeztem, mivel mindig is zavart, hogy az eredeti látványhoz képest a fotó megközelítőleg sem adja vissza a színeket és a fényeket. Különösen igaz volt ez arra az olcsó kis gépre, amivel anno fotózgattam. Néhány kísérletem mégiscsak akadt. Az egyik képen jeges sziklák látszanak. Ezt azért tartottam fontosnak megörökíteni, mert éppen ez a jégréteg volt az, ami meggátolt minket az egyik nap a továbbhaladásban. Nem tudom már így majd 20 év távlatában, hogy csak az élénk fantáziám színezte-e ki a történetet vagy ténylegesen így volt, de emlékeim szerint az egyik csoporttársam, aki az élen haladt, megcsúszott ezen a jégrétegen és elesett, majdnem belezuhanva az alatta viszonylag sebesen szaladó folyóba. Érthető módon aznapra visszafordultunk és csendespihit tartottunk a délután folyamán. Egy másik képen havas tájat láthatunk. Ez a nap azért volt izgalmas számomra, mert egyrészt a koranyári időszakban hógolyózni unikális élmény volt kistiniként, másrészt a busz szélvédője megsérült a felfelé vezető úton. Bérelt busszal utaztunk ki, azzal is mozogtunk Szlovákián belül. A hegyre vezető szerpentineken a sofőrünk sajnos kevésbé volt magabiztos, egy alkalommal az éles kanyart csak úgy sikerült bevennie, hogy a hegy egy kiálló sziklája berepesztette a szélvédő alsó részét. Onnantól kezdve azon izgult a sofőr, hogy vajon a határon hazafelé átengednek-e majd.
2
A kiscicánkra azt mondták, amikor elhoztuk, hogy sziámi fajta, de ebben azóta nem vagyunk biztosak. Egy barátnőmtől kaptam Encsről, lassan másfél éve van velünk. Nagyon szeretetéhes, imád a figyelem középpontjában lenni. Lunának hívják. Csak bent tartjuk, mert annyira féltjük, hogy nem akarjuk kiengedni. Anyukám már akkor is megijed, amikor a küszöbre teszi a lábát. Egyébként ő már menne ki, de eddig mindig sikerült megfogni. Még nincs ivartalanítva, emiatt hetente fogamzásgátlót szed. Ettől függetlenül nagyon erősen tüzel szegény. Másokkal egyébként nem barátságos, csak velünk. Ha vendégek jönnek, akkor is el szokott bújni. A kihúzós ágyunkba is belülre be szokott bújni, és onnan kémlel.
4
2026-ban Kínában jártunk az unokaöcsémmel, egy szervezett kirándulócsoporttal. Három napot Tibetben is eltöltöttünk, ami nagyon izgalmas volt. Tibetben történt egy vicces eset. Az unokaöcsémmel pénzt akartunk felvenni egy automatából, de szerencsétlenül a bankkártyáját elnyelte a gép. Ezután órákon keresztül próbálkoztunk megértetni magunkat a helyiekkel, illetve találni valakit, aki fordítani tud nekünk, hogy elmondjuk az ügyintézőnek, mi történt. Sokan siettek a segítségünkre, de végül a megoldás inkább az volt, hogy befagyasztottuk a kártyát és itthon igényelt egy újat. 8 nap volt az út és nagyon sűrű volt a program. Magyarországgal összehasonlítva sokkal modernebb az ország, de mivel pár éve már jártam Japánban, emiatt nem ért kultúrsokk. A Nagy Falhoz is eljutottunk, ahol szerencsénk volt. Az idegenvezetőnk javaslatára ott kezdtük a napot korán reggel, emiatt nagyon szép fényekben és még kevés turistával együtt tudtuk megnézni.