Kisharsányban 2025-ben alakult meg az Ínyenc-klub, ahol régi ételeket, ízeket próbálunk ki és készítünk el. Tavaly farsangkor sütöttünk csörögefánkot és bábafogát. Szedtünk medvehagymát is (kisharsányi nyelven poszhagymát), amiből gánicát, vagy dödöllét készítettünk. Évente szoktunk tartani poszhagyma-túrát, ahova viszünk magunkkal kenyeret, zsírt, és ott helyben elfogyasztjuk frissen. Néha medvehagymás recepteket is elrejtünk az erdőben, hogy aki megtalálja, el tudja készíteni. A kötözött-tészta levest is kipróbáltuk, amit még a helyi idősektől tanultunk meg. Egyes helyeken ezt görcslevesnek nevezik, többek között ez az Ormánságban egy elterjedt recept. Húsvétkor a közösségi kemencében sütöttünk fonott kalácsot. Olyan alkalom is volt, hogy a sokácoktól eredeztethető köcsögös babot is elkészítettük közösen, ami akkora sikert aratott, hogy nem is jutott mindenkinek elég belőle.
Ez a klub általában havonta gyűlik össze, ilyen alkalmakkor közösen el is fogyasztjuk az ételeket.. Az elkészített recepteket közösen naplóban vezetjük, illetve a recepteket is mindig feljegyezzük.
Közös sütés
Dátum
2020
Feltöltő
Helyszín
Kisharsány, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.551
Licensz
További történetek
4
Amióta videós újságíróként dolgozom, azóta minden nemzeti ünnep magától értetődően munkanap. Ezt egyébként alapvetően kedvelem, mert ad egy olyan (valószínűleg illuzórikus) érzést, hogy az ember mindig ott van az események sűrűjében. Emiatt az utolsó öt év október 23-i nekem munkával teltek és olyan tüntetésekkel valamint politikusi beszédekkel, amiket nem saját lelkesedésből, hanem újságírói kiváncsiságból választottam. Ide most az utolsó “civil” október 23-ámat hoztam 2020-ból. Abban az évben kebelezték be a Színház és Filmművészeti Egyetemet, a felülről elrendezett vezetőség váltással szemben a hallgatók és a tanárok is felléptek. A “Mindannyiunk szabadsága - megemlékezés ‘56-ról” címet viselő demonstratív felvonuláson az akkor frissen végzett SZFÉ-s televíziós műsorkészítő osztálytársaimmal vettünk részt közösen. Az este egy pontján feljutottunk az Uránia épületének egyik magasan lévő erkélyére, ahonnan ráláttunk a Rákoczi útra és a hatalmas tömegre. Személyesen és a politika működésével kapcsolatos világképem alakulása szempontjából is fontos számomra az az ősz, az pedig egy külön misztikumot adott neki, hogy a COVID miatt ez volt az első nagyobb tömegrendezvény, amin részt vettem a lezárások után.
2
Sokáig nem volt személyes, érzelmi kötődésem október 23-hoz, iskolás koromban még nem voltak október 23-i iskolai megemlékezések, történelemórán ellenforradalomról beszéltek nekünk, a családban hallgatás övezte ezt a dátumot. Később persze már többet megtudtam az 1956-os eseményekről, de – március 15-ével ellentétben - sokáig nem vált személyes ünnepemmé. A 2010-es 2020-as évek politikai történései hozták közelebb és tették közösségi élménnyé számomra október 23-át. Ebben az időszakban több élményem is fűződik ehhez a naphoz, bár voltak olyan évek is, amikor egyszerű munkaszüneti, lélekgzetvevős nap volt, kirándulással, őszi szünettel, családi programmal. 2020-ban a Színház-és Filmművészeti Egyetem egyetemfoglaló hallgatói szervezték a legjelentősebb megemlékezést, vonulással, tüntetéssel, ünnepi műsorral. Az a nap sokunk számára róluk szólt, erről a fantasztikus közösségről, akik kiálltak az oktatás szabadságáért, az egyetemükért, a tanáraikért, a hatalom erőszakos fellépése ellen. 23-án már több mint hét hete tartott az egyetemfoglalás. Szolidáris állampolgárként és oktatási aktivistaként figyeltem és kísértem az eseményeket, de személyesen is érintett voltam, mivel a lányom is az egyetem hallgatója volt akkoriban, ő maga is az egyetemfoglalók közé tartozott. Aggodalom, büszkeség, düh kavargott bennem nap mint nap. Nem volt kérdés, hogy velük vonulok 23-án. Sőt, részt vettem a színpad előtt a közös éneklésben 100 színésznővel és a kórustársaimmal együtt. Az este csúcspontja számomra a Független Zeneakadémisták Egmont-nyitány előadása volt, s az a pillanat, amikor az utolsó hangok után a fiatal zenészek kiintegettek a tömegnek az Uránia ablakain. Sokan akkor tudták meg, hogy élőben szólt a zene, amit a kivetítőn láttak. Soha ilyen forradalmi, ilyen erőteljes Egmont-nyitányt nem hallottam; csodálatosan ért össze a megidézett ’56 és a jelenkori önkény valósága! Ez a különleges pillanat a Covid-járvány fojtgató légkörében teremtődött meg, a tüntetők maszkot viseltek, a zenészek, a színpadon felszólalók csak a produkció vagy a beszéd idejére vették le a maszkokat. A fáklyák maszkos arcokat világítottak meg, csak a szemek látszottak… A Tanítanék Mozgalom ezt követő utcai eseményeit ettől kezdve a folytonosság, az összeérő ügyek jegyében minden alkalommal ezzel az Egmont-nyitány felvétellel kezdtük. Egyre biztosabbak lettünk abban, hogy valamiféle forradalomnak kell elsöpörnie a regnáló bántalmazó hatalmat. A megosztott képeken a lányom és én vagyunk láthatóak a színpad közelében. A fotókat jó barátom, Csoszó Gabriella készítette, aki az elmúlt időszakban több mint 400 tüntetést fotózott végig, s folyamatosan dokumentálta a civil ellenállás megnyilvánulásait.
1
Ez egy alpaka. A Sehol-sziget Alpaka Farmon voltunk a családommal. Az állatokhoz nem szabadott hozzáérni, vagyis a fejüket nem volt szabad megfogni. A képen a kisebbik fiam látható, ő is kapott egy alpakát. Mindenkihez tartozott egy állat, és mindenki a sajátját etethette a farmon. A nyakától felfelé nem szabadott hozzáérni, mert állítólag szívinfarktust kapnak tőle. (Legalábbis nekünk ezt mondták.) Ezek a fiúk a karám mögött vannak, és csak a fiúkat lehetett sétáltatni. A lányok a karám másik részén voltak elkülönítve. A végén lehetett alpaka szappant vásárolni, ami kézműves szappan volt, és mindenkinek a „saját” alpakájához kapcsolódott.
1
Óriási változás volt az életemben, amikor 2019-ben felvettek a Színház-és Filmművészeti Egyetemre. A képzésünk rendben el is indult, egy félév után azonban beütött a Covid vírus és lezárták az országot, emiatt mi is az online térbe kényszerülve tanultunk. A harmadik félévünk már újfent teljesen másként indult: elfoglaltuk az egyetemet. Az akkori kormány egyetemi autonómiát sértő intézkedései ellen fellázadtunk és majd három hónapon keresztül igyekeztünk egyszerre demonstrálni és a saját oktatásunkat megszervezni. Ez a kép is egy ilyen tüntetés alkalmával készült, amikor egy kollégiumi szoba ablakából örökítettük meg a Vas utcai eseményeket. A FreeSZFE akció hatalmas változást hozott mindenki életébe: megnyílt az egyetem, a színházasok, filmesek, dokumentumfilmesek folyamatosan találkoztak, beszéltek, közösen dolgoztak egymással, ami egy normális képzés kereteiben ilyen formán biztosan nem valósult volna meg. Én is rengeteg embert ismertem így meg, amiből szakmai és személyes kapcsolatok egyaránt a mai napig megmaradtak. Vegyes érzésekkel gondolok vissza erre az időszakra. Valóban hittünk a változásban, emiatt óriási érvágásként éltük meg, amikor novemberben lezárult a tüntetés időszaka. Évekkel később viszont már sokkal pozitívabbnak élem meg, amit közösen csináltunk, és bízom benne, hogy ez az összefogás példamutató lehet mindenkinek, aki a hatalmi elnyomás ellen küzd.