Húsvét Szihalmon

4

Ez a közösség az idén (2026-ban) 18 éves mézesfesztiválra is aktívan készül, ennek a célja a hagyományos ízek megőrzése. 2025-ben voltunk 950 évesek, ekkor csináltunk 950 díszített mézeskalácsot és berzselt tojást készítettünk. Ennek a lényege, hogy a kifújt tojást növényi festéssel pirosra vagy barnára festjük. A 950 feliratot ezekből a tojásokból raktuk ki. A hely történelméhez tartozik a makkoltatás is. Ez is nemrég esett meg, a makkoltatás történetét Varga Anna, néprajzos-biológus kutatta ki, aki Spanyolországban találkozott már ezzel a történettel, hogy a disznókat makkoltatják.

2

Két nővéremmel egy főváros melletti településen nőttünk fel, szüleim még mindig ott élnek, mi azóta Budapesten. A lakás, ahol legelőször éltünk, nagyszüleim házának mellékága volt. Ebből az otthonból látható részlet az első képen, ahol idősebbik nővéremmel vagyunk láthatók. 1994/95 körül készült minkét kép, a pontos dátum hiányzik, pedig anyukám a legtöbb fotó hátuljára mindig ráírta a dátumot, néha azt is, kik szerepelnek a képen. Erről az albumról ez valamiért hiányzik. Azért szeretem ezt az első képet, mert rengeteg dolog van rajta, ami a gyerekkoromról szól, személyesen és kicsit történetileg is egy nagyon szűk térbe összesűrűsítve: a sok-sok matrica, kiemelten az "I love McDonalds" és MSZP matrica furcsa keveréke, a polcon a sok gyerekkönyv, mellettük a menő Cupcake babák, amelyek közül a leggyönyörűbb, vörös hajú baba haját középső nővérem tövig vágta. A második képen a kertben vagyunk, ami meghatározó külső terünk volt. Később a telken építkeztünk, nagynénémék családjával együtt, egy ikerházban folytattuk. Nálunk is, náluk is 3-3 gyerek, a kert volt a központi találkozási pont, a közös birodalmunk. A második képen egy húsvéti tojásgyűjtés látható. Amíg kicsik voltunk, a hatalmas vadvirágos kertben a szüleink kis kincseket, csokikat rejtettek el nekünk minden húsvétkor, amit kosárkáinkba gyűjtögettünk össze. Meghatározó hagyomány és játék volt, és még sok-sok ilyen kalandunk volt a '90-es évek alatti kisgyerekkorunkban.

1

Általános iskolai ötödikes koromban az osztálykirándulás helyszínének Szentendrét választotta az osztályfőnökünk (és a szülők?). Ezen belül is a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba és a Marcipán Múzeumba mentünk. Gyerekként természetesen a különféle marcipánból készített torta- és figuraköltemények lenyűgöztek minket, felnőtt koromban is még több kiemelkedő darab rémlik. Nem így a Skanzen! Hozzávetőlegesen semmire sem emlékszem ( és nem meglepő módon képeket sem készítettem, hogy az "emlékezzen" helyettem) a különféle tájegységek csodás épületeiből, egyetlen egyet leszámítva, ami a vízimalom volt. Korábban nem jártam még malomban, a fogalmat ismertem, tudtam, hogy a liszthez és a kenyérhez kötődik, de ennél nem több. Bemutatót is tartottak nekünk, elmagyarázták és megmutatták, hogyan működik a malom, a végeredménybe is belenyúlkálhattunk, megismerve ezáltal a hagyományos malomban őrölt liszt finomságát, ami természetesen gyerekként plusz pontot jelentett a malom mellett. Itt ellőttem az értékes képkockáim közül egyet, hogy megörökítsem a belső tér egy részletét. A kép nem különösebben jó, másnak talán felismerhető sem lenne, de számomra ez a kép a víz erejét örökítette meg. Gyermeki szemmel egészen elképesztő volt látni, hogy az a víz, amit megiszunk, amiben fürdünk és amit én egy lágy anyagként ismertem, meg tud forgatni egy hatalmas malomkereket. Teljesen lenyűgözött, úgyhogy onnantól kezdve mindig minden szembejövő vízimalmot nagy lelkesedéssel csodálok meg, legyen bármilyen állapotban.