Ezek a képek tökéletesen visszaadják azt a játékos, szeretetteljes közeget, amiben falun felnőttem. Nálunk mindig találtunk valamit, amivel le tudtuk kötni magunkat, és a hétköznapi tennivalókat is élvezetessé tudtuk tenni. Azt hiszem, nem sok kisgyerek mondhatja el magáról, hogy a hagyományos kenguru mellett szatyrokban, sőt, egy fonott kosárban is hordozták őket! Bár az emlékeim már megkoptak, ezek a fotók örök emléket állítanak azoknak a mókás perceknek. Hálás vagyok értük.
2004
Hordozás falusi módra
Szalárd, Románia
További történetek
1
1996
Mikulás
Fedémes, Magyarország
A képen egy családi jelenet látható, a karácsony előtti Szent Miklós napja. A mikulás sajnos már nem él. A kukoricacsuhébajszú Mikulástól megszeppentek a gyermekeim, akik elég kicsik voltak még, 1993-ban születtek. Nagyon sok gyerekhez ellátogatott a környéken, minden gyermeket megköszöntött. Bartos Béla, a fényképen látható télapó már sajnos nincs köztünk, de ekkor édességet hozott nekünk.
1
2000
Az első próbálkozás
Szihalom, Magyarország
Ez egy gyermekkori fotó, amin én és anyukám vagyok látható. Ez itt készült Szihalmona családi házunk előtt, a Bercsényi Miklós úton. Öt éves lehettem, én erre már nem emlékszem. Nyáron készülhetett a kép. Anyukám tolt, fogta a biciklit, hogy el ne essek. Anyukám bolti eladó, itt nőtt fel Szihalmon, ahogy én is. Ez volt az eslő biciklim. Volt egy nagy esésem vele, arra nagyon emlékszem. Nem volt lebetonozva még, hanem földút volt, az volt nekünk a grund. Oda mentünk focizni, ez volt a bunkerépítés helyszíne. Itt bandáztunk mindig iskola után. Itt jártam iskolába is, az utcabéli velem körülbelül egykorúak voltak a baráti társaságom tagjai. Aki két utcával feljebb lakott, azokkal már nem voltam például szoros kapcsolatban. Azért lettem később tanár, mert példaképeim voltak a szihalmi pedagógusok és szerettem volna kipróbálni. Így szakodostam történelemtanárrá, és ma már művelődési ház szervezőjeként dolgozok. A fényképet valószínűleg Apukám fotózta, vagy a nagymamám, Mama. Ő sokatt hordott az óvodába.
2
2011
Vidéki gyermekként
Piskolt, Románia
Piskolt számomra mindig a gondtalan gyermekkort jelentette. A hosszú nyári napok a nevetésről, a biciklizésről és a végtelennek tűnő kalandokról szóltak. Minden utca ismerős volt, minden mező új felfedezést ígért. A családom szeretetet, biztonságot adott, a vidék csendje pedig megtanított arra, hogy a legnagyobb boldogság sokszor a legegyszerűbb pillanatokban rejtőzik. Ma is, ha Piskoltra gondolok, a napfényes udvarok, a poros utak és a gyermeki vidámság jut eszembe. Ezek az emlékek már örökre velem maradtak. Ez a két kép pedig egy-egy boldogan eltöltött napot idéz fel a gyermekkoromból.
1
2022
Az ezüst szatyor
Budapest, Magyarország
2022 karácsony este 11 óra után kaptam a szomszédomtól egy sms-t, hogy nincs-e kedvem velük tartani egy éjféli misére. Egy görög katolikus templomba indultunk, bár egyikünk sem tartozik ehhez a felekezethez. Kerékpárral mentünk; az idő szerencsére enyhe volt, az utcák pedig üresek, így bátran tekertünk az út közepén. A szertartásra kissé késve érkeztünk, de még tartott: a templomi tér, a fények, és az orgonával kísért énekek miatt nosztalgikus hangulom lett. A mise után nem azonnal indultunk haza, J. javaslatára megnéztük a templom kertkapuját, és mivel nyitva volt, bementünk az udvarba. Az templom mögé kerülve a sekrestye ajtón bekopogtunk és egy idősebb úr – akiről kiderült, hogy a sekrestyés – örömmel fogadott bennünket. J. jól ismerte. A helyiség – a sekrestye előszobája – elég kaotikus volt, de egyben valahogy otthonos is: különféle templomi használati tárgyak, eszközök voltak itt-ott. Itt tűnt fel egy szokatlan tárgy: egy nejlonszatyor, amelyet többszörösen körbetekercseltek ezüstszínű duct tape-pel. A rétegek egymásra épültek, jelezve, hogy a táska eredeti anyaga idővel meggyengülhetett vagy elszakadhatott. A javítás azonban nem egyszeri beavatkozásnak tűnt, hanem ismétlődő megerősítések sorozata. Az eredmény egy sűrűn burkolt, szinte futurisztikus, ezüst tárgy lett. Ez a tárgy értelmezhető az upcycling egy sajátos példájaként: a használat fenntartása érdekében folyamatosan hozzáadott anyag végül meghaladt az eredeti tárgy javítási igényét. A funkcionalitás megőrzése és a javításra szánt anyaghasználat aránya között így meglepő ellentmondás jött létre. Ugyanakkor éppen ez az ellentmondás adja a tárgy különös esztétikáját: hétköznapi eszközből egyfajta akaratlan, mégis figyelemfelkeltő objektummá – szerintem műtárggyá – vált.