Az én történetem 2021-ben, a kislányom születésével kezdődött, majd 2024-ben a kisfiam érkezése után lett a hordozás még fontosabb az életünkben.
Napi szinten használtunk rugalmas kendőt, majd mei tai hordozót, karikást, végül többféle csatos hordozót is. Télen-nyáron, itthon, utcán, boltban, nyaraláson, séta vagy altatás alkalmával is előkerültek az eszközeink. Érdekesség, hogy a 2020-2021-es koronavírus-járvány korlátozásai miatt el kellett halasztanunk a tervezett lakodalmunkat, így 1 évvel később (2022-ben) már kislányunkkal, karikás kendőben vonultam be a násznép közé.
A téma iránti érdeklődésem oda vezetett, hogy hordozási tanácsadó is lettem Diósdon, ahol már sok családnak segíthettem a helyes hordozóhasználatban.
Fantasztikus, hogy a babahordozás, mint téma, külön gyűjteményben szerepelhet, ezáltal még több emberhez juthat el ez a gondozási forma, ami egyébként szinte egyidős az emberiséggel, tehát, csak újra fel kell fedeznünk.
Hordozás a mindennapok része és hivatás is
Dátum
2021
Feltöltő
Helyszín
Budapest, Diósd, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
GYKH.2026.46
Licensz
További történetek
1
Fiatal anyaként, a babahordozással megismerkedve több ezzel foglalkozó facebook-csoportba is beléptem. Ezek egyikében egy időben gyönyörű kézzel szövött kendők jártak körbe, ki lehetett őket próbálni az érdeklődőknek. Ez a csodaszép darab épp nyáron járt nálunk, el is vittem a balatoni nyaralásunkra, Siófokra. Több sétát is tettünk vele a Balaton-parton elsőszülöttemmel, lenyőgöztek a színei és a karikás kendő egyszerű használata.
3
Első kisfiam születésekor, 28 évesen, még a helyemet keresve ebben a történetben elég sok baba-mama fórumot elolvastam. Próbáltam okítani magam a témában és mindent jól akartam csinálni. Így találtam rá a babahordozásra. Azzal kellett szembesülnöm, hogy az igazán eltökélt, úgynevezett ,,ősanyák" kizárólag kendőben hordoznak, így természetesen mi is kipróbáltuk a kisfiammal. Ennek a próbálkozásnak az eredménye ez a fotó - aztán sajnos töredelmesen bevallom, hogy hamar feladtam a hordozás e számomra kétségkívül bonyolult módját, és egy kicsivel egyszerűbb, formázottabb hordozókban hordoztam őt a továbbiakban. Ettől függetlenül szép emlék a próbálkozás és ezt a kendőt a mai napig féltve őrzöm.
5
2021-ben született meg a kislányom, és az első pillanattól tudtam, hogy hordozni szeretném őt, ahogy az anyukája is tette. Fontosnak tartottam és tartom, hogy az apák is ugyanúgy kivegyék a részüket a babák, gyerekek körüli teendőkben; így, ha volt rá lehetőség, én vettem fel a hordozót és indultunk sétálni, kirándulni; de akár az otthoni hétköznapokban is jól jött ez az eszköz, hiszen a baba megkapta a közelséget és a biztonság érzését, miközben én két szabad kézzel a feladataimat is tudtam végezni. A kisfiúnk születése után is megmaradt a hordozás, sokszor szinte életmentő volt, nélküle biztosan nehezebb lett volna a kisbabás időszak. A gyerekek is nagyon szerették a hordozást, a mai napig előfordul, hogy kérik, vegyük fel őket, ami mindannyiunk számára egy szép visszajelzés a hordozás fontosságáról.
1
Az egyik október 23-ai hosszú hétvégén egy iskolai kiránduláson vettünk részt, amely számomra nemcsak a közös programok miatt maradt emlékezetes. A nap végén a Duna partján álltunk meg, ahol már kezdett lemenni a nap. Ekkor készítettem ezt a fényképet. Nagyon megfogott a látvány, ahogy a naplemente narancssárga és arany színei visszatükröződtek a vízen, miközben a túloldalon a hegyek már szinte teljesen sötétbe borultak. A kirándulás során sokat beszélgettünk, nevettünk és együtt fedeztük fel a környéket, ezért ez a pillanat egyfajta lezárása is lett a napnak. Bár maga a fotó egy egyszerű naplementét ábrázol, nekem mégis sokkal többet jelent, mert egy olyan naphoz kapcsolódik, amit az osztálytársaimmal együtt élhettem át. Ha később visszanézem ezt a képet, valószínűleg nemcsak a látvány fog eszembe jutni, hanem az egész kirándulás hangulata és az együtt töltött idő is.