A tanároknak szerveztek tanulmányutat ausztriába illetve egy Bécs melletti településre, egy általános iskolába. Sajnos eláztunk, mint a verebek, illetve a Kastélyt sem tudtuk megnézni, mivel akkor éppen valamiért zárva volt. Volt velünk egy tolmács is, aki felkészített arra, hogy az osztrákoktól ne számítsunk nagy vendéglátásra, hiszen nem magyarok… ennek ellenére bárhova mentünk, nagy bőséggel és kedvességgel fogadtak minket. Szinte azonnal a konyhára vittek minket, még a gyerekek is készítettek süteményt, kalácsot. Az ottani tanárokkal is tudtunk találkozni, megkérdeztük őket, milyen ott az iskolarendszer, hogyan működik. A magyarokat persze a legjobban az érdekelte, hogy mennyit keresnek a tanárok, de az osztrákoknál ez tabutémának számít. Emiatt azt a kérdést tettük fel nekik, hogy “Mennyire vannak megbecsülve?”. Kiderült, hogy az orvosokhoz hasonló szinten vannak ott a tanárok.
Ezekhez a képekhez kapcsolódik a következő történet: A rendszerváltás után a határok megnyitása után rengetegen jártak Bécsbe Gorenje-hűtőket és színes tévéket venni. A bécsi kirándulásunk után jártunk Prágában is, pont azután, hogy Csehország és Szlovákia különváltak. Ekkor a határellenőrzés a két ország közt leginkább csak egy vonal volt. Minket már fél órája várattak, amikor megérkezett egy cseh busz, akik mentek Szlovákia felé. A sofőr rutinosan kilépett a buszból, letett egy nagy szatyor italt a határőrbódé mellé a bokorba, majd továbbhajtottak. Innen láttuk, hogy ez volt a problémánk, ha hoztunk volna ajándékot a bokorba, minket is hamarabb engedtek volna.
Egy másik vicces eset volt, hogy a rendszerváltás után Bécsbe rengetegen jártak a bevásárlóközpontokba, ami Magyarországon akkor még ismeretlen volt, lenyűgöztek minket a hatalmas parkolók és a nagy nemzetközi választék. Sok helyen olvasható volt a felirat, hogy “Magyarok, ne lopjatok”, ugyanis rengetegen elvitték a bevásárlókocsikat is az árukkal együtt, mert akkor még nem is kellett fizetni érte, a kocsik rendszere meg még ismeretlen volt számukra.
Gorenje forradalom
Kulcsszavak
Azonosító szám
VV.2026.4
Licensz
További történetek
1
Általános iskolai ötödikes koromban az osztálykirándulás helyszínének Szentendrét választotta az osztályfőnökünk (és a szülők?). Ezen belül is a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba és a Marcipán Múzeumba mentünk. Gyerekként természetesen a különféle marcipánból készített torta- és figuraköltemények lenyűgöztek minket, felnőtt koromban is még több kiemelkedő darab rémlik. Nem így a Skanzen! Hozzávetőlegesen semmire sem emlékszem ( és nem meglepő módon képeket sem készítettem, hogy az "emlékezzen" helyettem) a különféle tájegységek csodás épületeiből, egyetlen egyet leszámítva, ami a vízimalom volt. Korábban nem jártam még malomban, a fogalmat ismertem, tudtam, hogy a liszthez és a kenyérhez kötődik, de ennél nem több. Bemutatót is tartottak nekünk, elmagyarázták és megmutatták, hogyan működik a malom, a végeredménybe is belenyúlkálhattunk, megismerve ezáltal a hagyományos malomban őrölt liszt finomságát, ami természetesen gyerekként plusz pontot jelentett a malom mellett. Itt ellőttem az értékes képkockáim közül egyet, hogy megörökítsem a belső tér egy részletét. A kép nem különösebben jó, másnak talán felismerhető sem lenne, de számomra ez a kép a víz erejét örökítette meg. Gyermeki szemmel egészen elképesztő volt látni, hogy az a víz, amit megiszunk, amiben fürdünk és amit én egy lágy anyagként ismertem, meg tud forgatni egy hatalmas malomkereket. Teljesen lenyűgözött, úgyhogy onnantól kezdve mindig minden szembejövő vízimalmot nagy lelkesedéssel csodálok meg, legyen bármilyen állapotban.
4
Idén nyáron voltam életemben először Ausztriának ezen a részén, Stájerországban. Kipróbáltam a via ferrarátát ,a vadvízi evezést, libegőztem, túráztam és fürödtem egy alpesi tóban.A testet- lelket igènybevevő,feltöltő próbatételek közül természetesen a hegyi tóban való úszást élveztem a legjobban, hiszen vízi embernek tartom magam (ràk csillagkèp,hal aszcendens).
2
2023-ban voltam Japánban unokaöcsémmel, ott készültek ezek a képek. Oszakában is jártunk. Olyan helyszíneket néztünk meg, amik az UNESCO-világörökségek részei. Egy kinti japán ismerősünkkel beszéltünk utána, hogy mi 8 nap alatt erőltetett menetben több dolgot láttunk, mint ő évek alatt. Azóta pedig láttuk, hogy ő is elkezdte bejárni ezeket a helyszíneket a családjával.
2
2012-es fotó, a Sárospataki-várnál készült. Ekkor még sokat bicikliztünk az unokatesómmal. Mindkettőnknek ekkor egyedileg épített biciklink volt, ezekkel mentünk kirándulni. Szabolcsról, az otthonunkról indultunk ide, körülbelül másfél óra tekerés innen Sárospatak. Ezután több alkalommal megtettük, nagyon jól éreztük magunkat.