Etyeki Rosmarin kórus látható a fényképen, tulajdonképpen vegyes, de kevesebb a fiú, mint a hölgy. A ruhákat megpróbáltuk a régi ruhák után varratni, általában az etyeki régi ruhák sötétebbek voltak, a helyi múzeumban vannak még ilyen ruhák. A második Remshalden-ben készült, ez Etyek testvérvárosa nem messze van Stuttgarttól, itt is felléptünk. Azóta elég sokan nincsenek köztünk, például a harmónikásunk sincs. Rengeteg meghívásunk volt a környező településekre, ez szinte állandó, összesen 10-en maradtunk mára. Két hete Budajenőn volt a csapat. A sváb identitás nagyon meghatározó, de vannak olyanok is akiknek semmi köze a svábsághoz.
Etyeki rozmaringkórus
Dátum
2003
Feltöltő
Helyszín
Etyek, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.489
Licensz
További történetek
3
Olyan képeket választottam a fényképalbumból, amik Erdélyhez kapcsolódnak. A parajdi sóbánya, Kolozsvár, Gimes bükk. Ez volt az első erdélyi kirándulásunk. Ezek után még nyolcszor, tízszer elmentünk pünkösdkori a csíksomlyói búcsún. Közbejöttek dolgok azóta nem voltunk, de egyszer újrakezdjük. Olyanokat láttunk, amiket a mai fiatalok nem fognak. A parajdi sóbányát, vagy a gimesbükki Rákóczi várat, amit időközben felújítottak. Ehhez kapcsolódik egy romhányi történet is. A Rákóczi fák találkozójára 16 települést vontunk be és itt Romhányban csináltunk egy Rákóczi fasort. Mostmár nem minden fa él a az eredeti tizenhat fából, mert volt amit legyalultak, a Covid betett ennek is. Mindig más település bevállalta a faültetést és ezeken a településeken mind bevállaltak egy-egy rákóczi faültetést. Ami megfogott minket Erdélyben, az az időutazás, az ottani emberek, főként 2003-ban ott még magyarnak érezhettük magunkat. Főként 2003-ban. Mikor kimentünk Klézsére, ott még az ökrösszekérrel ment a bácsi. Meg a fejük fölött volt a disznó a wc fölött. Csíksomlyóra nem mindig ugyanazokkal mentünk, a sofőrünk volt ugyanaz.
2
A történetem a kedvenc témámhoz kapcsolódik, a hagyományőrzéshez. Visszahoztuk a népviseletet, alakult nyugdíjasklub erről mesél ez a fénykép is. A vezetőnk mondta, hogy csináljunk kórust. Nem csak romhányi rendezvényeken vettünk részt, hanem elmentünk mindig az Anna-napi búcsúra Balassagyarmatra, itt a megyébe. A ligetig vonultunk és a ligeti színpadon volt aztán program. Sajnos akik láthatóak a fotón már alig élünk, csak hárman vagyunk járóképesek, ketten vagyunk igazán aktívak. 2003-ban készülhetett ez a fotó, mert akkor rendszeresen elmentünk. Romhányban Szent Györgykör van búcsú, akkor is van, hogy beöltöztünk és a templom előtt álltunk népviseletben. Helye volt a gyerekeknek, a fiataloknak az idősebbeknek. Szent Györgyöt választotta a közösség a védőszentnek. Rákóczi napjára nem lehetett búcsút tenni.
4
Nemrégiben átnéztem az összes fotómat (analógot és digitálisat egyaránt) és megpróbáltam rendszerezni őket. Nálunk nem volt szokás dátumokkal és helyszínekkel ellátni az albumok lapjait, így egy egész délutánt töltöttem azzal, hogy időrendbe tettem a képeket, megpróbáltam kiszámolni, hogy mikor készült és nem utolsósorban rájönni, hogy hol jártam, amikor elkattintottam a gépet. Ahogy nézegettem a képeket, számos felismerésre jutottam, többek között arra, hogy tiroli utam során készített képeimnek gyakori elemei a felszíni víztestek. Életemben először külföldi utazáson Tirolban vettem részt 2003 tavaszán. Az utat az általános iskolai német tanárom szervezte és több osztálytársammal, illetve felsőbb évfolyamossal utaztunk. Az egész útra úgy emlékszem vissza, mint ami nagyon "vizes" volt. Alig akadt olyan napszak, amikor ne csöpörészett volna az eső és nem meglepő módon, mivel a hegyek között voltunk, előbb-utóbb belefutottunk egy folyóba, patakba vagy tóba, bármerre is indultunk. Mivel én az országnak egy olyan szegletéből származom, ahol a legkisebb bucka is már komoly dombnak számít, ezért engem a gyönyörű hegyek és a lépten-nyomon felbukkanó álló- és folyóvizek egészen elvarázsoltak.
5
Girincsen minden évben rendeztek fafaragó-tábort, ez egy családi, kézműves alkalom. A helyi iskolai titkárnő és a férje szervezték a tábort. Két ácsmester érkezett két különböző településről. Volt olyan, amiben széket készítettek, volt amiben egy nagy címert, vagy éppen az utcatáblákat, ezek a mai napig megvannak és használja a közösség. Az iskolával közösen csinálták a tábort. Nem is tudjuk pontosan, miért szűnt meg a tábor - valószínűleg már nem voltak elegen rá. Az iskolásokat tanították meg faragni itt. Az egyik utolsó alkalomkor 2010-ben egy 56-os emlékművet is készítettünk közösen, helyiek.