A férjemmel a megismerkedésünk óta parasztházat szerettünk volna, viszont amiket akkor találtunk, nem tükrözték az elképzeléseinket - csak modern, új építésűek voltak. Amikor ezt a házat megláttuk, nem is volt eladó, csak a tulajdonostól tudtuk kialkudni, hogy adja el nekünk. Se víz, se villany nem volt, mindent magunknak kellett megoldanunk. Egy külön specialista építésztől kértünk tanácsokat arra, hogyan lehetne minél autentikusabb. Ez eredetileg egy sváb parasztház, ennek ellenére nem autentikus sváb, hanem inkább erdélyi, székely mintára újítottuk fel, mert én székely származású vagyok. Így lettek az ablakok például az autentikus méregzöld helyett türkizkék.
Álomház
Dátum
2025
Feltöltő
Helyszín
Hidas, Magyarország
Gyűjtemény
Kulcsszavak
Azonosító szám
JKK.2026.586
Licensz
További történetek
1
A fotó a családi házunk verendáján, a teraszunk előtt készült. 1965- körül épülhetett, ma már nem áll, a kétezres évek elején újat építettek a helyére. Az egész család rajta van a fényképen, több generáció, a ballagóval. A bicikli a képen a kislányomé, ő ezzel érkezett a ballagásra. Azért választottam ezt a képet, mert tetszett nekem a kemping bicikli a falnak támasztva. A képen jól látszik, milyen hangulatos is volt, mikor összejött a rokonság. A ballagó kisdiák a műszaki középiskolában végzett (Cserhátiban) és nagy ünnepséget tartottunk. A másik fotón egy újonnan épült ház látható, ezt a házat 1993-ban építették. Mindig összejött a család, ha valaki ballagott, ilyenkor közösen ünnepeltünk. Tóth Csabáé lehetett a Lada, ez nem volt gyakori jelenség Fityeházán, inkább ritkaságnak számított. Ő Kiskanizsai volt, nem is Fityeházi. A másik fotón egy újjonnan épült ház látható, ez a ház 1993-ban építették. Mindig összejött a család közösen ünnepeltünk, ha egy gyerek elballagot. A ballagásra ajándékként aranyékszert ( karperecet) , pénzt adtunk és virágot. Itt az volt a szokás, hogy Tótszerdahelyre jártunk Jugoszláv termékekért. Például lakodalomra ha kellett, különböző finom alkoholért is kimentünk Jugóba. Ilyenkor a ballagásra házilag készítettük a süteményeket, például kosárkát, ami egy jellegzetes Zala megyei sütemény. Itt a jellegzetes esküvői torta a bárányka. Most már inkább étterembe megyünk a jeles alkalmakkor.
5
2025 végén az EthnoEco csoporttal Berlinbe kirándultunk, ahol egy nagyon jó kiállítást nézhettünk meg közösen a Humbolt Forumban. A víz mindenütt jelen van – isszuk, fürdünk benne, esőként, jégként vagy folyóként tapasztaljuk. A kiállítás felhívta a figyelmet, hogy a víz ismerős és kiszámíthatatlan egyszerre. Néha túl sok van belőle, néha túl kevés. Néha folyik, néha szűkös, néha pedig egész régiókat áraszt el. Az éghajlatváltozás, a növekvő városok és a globális egyenlőtlenség összefüggésében a víz egyre nagyobb kihívást jelent. Nem lehet egyszerűen kontrollálni, és megkérdőjelezi a vele való bánásmód bevett módjait. A víz társadalmi szerepét a kiállítás kutatási projekteken keresztül mutatta be, amelyek a vizet sokféle perspektívából vizsgálják. A vízhelyzet sürgető válaszokat kíván a nyugat-európai nagyvárosoktól is Berlintől és Budapesttől is. A napokban kialakult hőkupola-helyzet jól rávilágít erre.
4
Ezek a képek a Kolozsváron töltött Erasmus félévem végén készültek, a kolozsvári botanikus kertben és Tordán, a sóbányában. A képeket a barátnőm készítette, aki majdnem egy hetet ott töltött velem és nagyon szép analóg képeket készít. Ritkán készülnek olyan fotók rólam, amit visszanézve nem érzem rosszul magam, vagy ennyire jó emlékeket közvetítenek, de ezeket visszanézve mindig eszembe jut, mennyire szerettem ott lakni. A botanikus kertbe diákként ingyenes a belépés, emiatt nagyon sok időt töltöttünk ott, tanultunk vagy csak lézengtünk, egy igazi nyugalmas oázis a város közepén. A Sóbánya pedig egy nagyon különleges élmény volt számomra, az óriási földalatti terekkel, illetve, hogy ezt mennyire régen, kézi eszközökkel hozták létre eredetileg, ebbe hátborzongató volt belegondolni.
1
2025-ben, Húsvét után Szentendrén kirándultunk a barátnőmmel, amikor szembe jött velünk ez a gyönyörűen virágzó fa. Teljesen lenyűgözött minket ez a látvány. Aznap legalább egy órát csak ücsörögtünk alatta, megpihentünk, közben lettünk figyelmesek a rengeteg méhecskére, akik felettünk csendben végezték a dolgukat. Habár a darazsaktól nagyon félek általában, a méhek viszont nagyon megnyugtató hatással voltak ránk. Emiatt nagyon jó szívvel emlékszem vissza erre a napra és erre a gyöngyörű virágzó fára.