Ez a csoportképünk az előző polgármester búcsúztatóján volt, 2024. szeptember végén. Külön elbúcsúzott a hivatali dolgozóktól is, vagyis tőlünk. Ő nagyon közel állt a helyiekhez. Közel 40 évig volt polgármester. A dolgozók külön csináltunk neki egy olyan képet, amin pontosan kiszámoltunk, hány napot, hány órát, hány percet dolgozott, illetve kapott fotóalbumot, órát, ajándékcsomagot. Nagyon sokat lehetett vele nevetni, mi jól kijöttünk vele. Már olya jól ismertük, hogy tudtuk, mikor kell megnevettetni és mikor ne szóljunk inkább hozzá. Már gyerekkorunktól ő volt a polgármester.
A polgármester búcsúztatója
Dátum
2024
Feltöltő
Helyszín
Girincs, Magyarország
Gyűjtemény
További történetek
6
Csapatépítőn voltunk egy idősek napi rendezvény után. Elmentünk Tarcalra a kolléganőkkel a Buddha-templomba, kettőt is meg tudtunk nézni. Nagyon sokat kellett lépcsőzni, az fárasztó volt, de egyébként nagyon szép volt. Még a szomszédos falvakban is kirándultunk, fagyiztunk. Minden évben igyekszünk valahova elmenni így együtt. Nagyon jót szokott tenni nekünk, amikor el tudunk menni együtt. Egyszer Lillafüreden is voltunk libegőzni, ott nagyon féltünk mindannyian a magasság miatt! Lefelé pedig jól eláztunk. Ezután Tapolcára akartunk menni, de az eső miatt nem sikerült, végül az Avas-kilátóhoz mentünk. Ott pont kifogtunk egy jó bulit. De ennek ellenére jól éreztük magunkat. Debrecenben is voltunk advetni vásárban, szeretjük ezeket a kirándulásokat.
5
Egy talicska rózsával kérte meg a kezemet, több mint hetven évesen a mostani férjem. Szegedről érkezett a sok-sok rózsával a kezében. Nagyon romantikus életem volt, most már tudom. “Most már ráértünk udvarolni.” - mondta. A férjemnek asztalos volt a szakmája és a Kanizsai Bútorgyárban dolgozott, aztán az Izzóban volt műszerész. A facebookon ismerkedtünk meg, Gyula bejelölt majd 11 másodperc múlva vissza is jelöltem. És elkezdtünk beszélgetni, négy -öt órákat beszélgettünk minden nap. Három hónapig folyt ez az írogatás, és a költözés miatt találkoztunk, pontosan Nagyszombaton, ugyanis kellett a segítség. A fiam mondta: Nekem Anyu mindegy, hogy megtartod, de kell a segítség. Mesébe illő volt minden. Pedig 500 méterre voltunk egymástól és soha nem vettük egymást észre előtte, Gyula a Rozgonyi utcában lakott, az én gyermekem pedig éppen abba az utcába járt általános iskolába.
5
Egy Erasmus program keretében egy hetet tölthettünk el Olaszországban, ahol a fő tematika a "lassú turizmus" és az olasz termelők, vállalkozók megismerése volt. A hét során sokat tanultunk a fenntartható termelésről, gazdaságról, egy igazi gasztronómiai élményben volt részünk. A csoportot barátságosan fogadták, minden kérdésünkre szívesen válaszoltak, mi pedig örülhettünk annak, hogy egy másik kultúra részesei lehetünk egy pici időre. A hét során egy tengerparti városban szálltunk meg, a tengerpart pár percre volt a szállásunktól, számomra igazán különleges élmény volt, hiszen először jártam tengerparton, először láttam tengert.
5
A helyi hagyományok, a borvidéki szokások átörökítésére nagy figyelmet fordítunk Kisharsányban. Ezek az alkalmon a Vylyan-pincészethez mehettek el, ahol végigkísérhették a borkészítés folyamatát. Így játszva tanulva kapcsolódnak a közösség hagyományaihoz, történelmi borvidékéhez. Az óvóda egyébként nagyon jól működik Kisharsányban. Egy pályázaton nyertek, aminek köszönhetően kialakítottak egy kertet, ahol maguknak termelik meg a zöldségeket és gyümölcsöket, például spenótot vagy ribizkét.