Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

Idén október 23-án múzeumba mentem. Azt reméltem, nemzeti ünnep lévén, megspórolom a belépő díjat, de nem ez történt. Itt Szegeden szigorú a múzeum, csak az állandó kiállításokra érvényesíti ezt a kedvezményt, az ország többi múzeumával ellentétben. Ez rossz szájízt hagy a látogatókban.
Az előcsarnokában volt ez a tükör, ami a kubista képekhez hasonló háromszögeket imitálta. Ha belenéztünk és készítettünk egy fotót, létrehozhattunk egy kubista képet. A kiállítás egyébként meglepően színvonalas volt.

Dátum

2026

Feltöltő

Vad Gabriella

Helyszín

Szeged, Magyarország

Azonosító szám

OKT.2026.47

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Egy családom van - 2026-11-09 06:18 - Szepesi Anna 3
2026
Egy családom van
Budapest, Magyarország

Fiatal budapesti lányként megütköztem azon a kifejezés módon, amikor vidéken élő rokonaim úgy vették számba gyermekeiket, hogy két vagy három családom van. Még akkoriban nem igen érdekelt a családalapítás, a gyereknevelés, nem ebben a perspektívában gondolkoztam. Később viszont fontossá vált, hogy gyerekem, gyerekünk legyen a párommal. De a gyermek az gyermek, és még mindig nem értettem, hogy miért kellene a gyermekemet családnak nevezni, amikor én vagyok a család központjában az anya, a család mi vagyunk, amelynek része a gyermek. Nem értettem, hogy milyen érzelmi pluszt tartalmaz az egy családom van kifejezés. Most a nagyszülői perspektívából értettem meg. És nagyon boldog vagyok, hogy van egy fiatal családom, ahol a picikéket ölelhetem.

Emlékünnepből családi emlékezet - 2026-11-07 13:39 - Szenczi Anna 2
2011
Emlékünnepből családi emlékezet
Szegvár, Csongrád-Csanád megye, Magyarország

Az iskolás éveim alatt az október 23. mindig kiemelt figyelmet kapott, főleg az intézményi keretek között nagyon nagy szerepe volt a megemlékezésnek. Általános iskolában alapos készülődés előzte meg az ünnepet. Minden évben az iskola 8. évfolyamos tanulói előadással készültek, melyet az intézmény apraja-nagyja megnézett az ünnep előtti utolsó tanítási napon. Az előadással készülő évfolyam a falubeli megemlékezésen, október 23-án is kiállt a megemlékezők elé. Az ünnepség további műsorszámokkal bővült, megemlékező beszédekkel, versmondással, az eseményhez illő zenés, énekes produkciókkal, valamint rövid néptáncbemutatóval. A műsor vége után a művelődési háztól indult a közös (sokszor fáklyás) koszorúzási menet a helyi 1956-os emléktáblához. A koszorúzást itt is megelőzte egy rövid megemlékezés. Ezt az eseménysorozatot évente átéltük egykori osztálytársaimmal, eleinte először még csak az iskolai keretek között, később már a falusi megemlékezésen résztvevőként is, mivel a helyi néptáncegyüttes törzsgyökeres tagjai voltunk közeli barátaimmal. Így az ünnepi műsorokban már évekkel azelőtt részünk volt, mint ahogy nyolcadikosok lettünk. Sokszor mi vittünk egy-egy fáklyát a koszorúzás helyszínére népviseletben. Nyolcadik osztályban már az egész ünnepi műsor a mi szerepeinkből épült fel. Gimnáziumban is hasonló szerepet töltött be az iskola életében ez a megemlékezés. Minden évben iskolai műsort láthattunk a drámai tagozatos évfolyamtársaink előadásában, ami mélyen megérintett minket. Az előadásokat koszorúzás követte. Az elmúlt években már leginkább munkaszüneti napként tekintek történelmünk e jelentős napjára. Családi keretek között a megemlékezés megmaradt, de formája már nem egyezik a régi intézményes keretekkel. Nem olyan kötött, valamikor együtt töltjük, valamikor külön. Van kötődés is a családi emlékezetben az 1956-os eseményekhez. Ez apai dédpapámon keresztül jött létre. Egy pesti munkásszálláson lakott, amikor kitört a forradalom, sok felemelő, de olykor borzasztó dolgot is látott. Ezeket hazatérte után elmesélte a családnak, nagymamám sokszor felidézi, újra és újra elmeséli ezeket nekünk. Nagymamám így mesélte: "... Édösapám 1956-ban Budapestön dolgozott. A Kilián laktanya égy része ekkor munkásszállásként működött, apám a munkatársaival ott lakott. Mikor kitört a forradalom, otthon tartózkodtak, és ettül kezdve nem hagyhatták el az épületöt. A harc kezdete után két tűz közé kerültek, mert az épületbül kifelé lőttek a katonák, kintrül pedig befelé a forradalmárok. Az ott lakók égyike sűrűn-sűrűn nézögetött kifelé az épület ablakán. A többiek állandóan figyelmeztették a veszélyre, de ő ezt gorombán visszautasította. Az égyik ilyen alkalommal éppen hátrafordulva utasította vissza társai jóindulatát, még be sé fejezte, amikor kintrül fejbe találták. A holtteste napokig feküdt az épület folyosóján. "