Ugrás a tartalomra

Kérjük, jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy megoszthasd fotóidat és történeteidet.

1996 nyarán Béren nyaraltunk a szüleimmel. Bér Nógrád megyében található kis település. A nyaralás alatt faházban laktunk, melyek úgy álltak egymás mellett, mint a szomszéd házak egy utcában. Az egy hét alatt sokat kirándultunk a környéken és megcsodáltuk a kilátást a Nagy-hegy tetejéről is. Hazafelé Hollókőre is betértünk megnézni az ófalut.
A nyaralás alatt a legnagyobb élményt számomra és az öcsém számára két kutya jelentette. Kertes házban laktunk akkoriban, de mégsem volt háziállatunk.
Ezen a nyaraláson egy rövid időre megtapasztalhattuk, milyen lenne, ha lenne kutyánk. A házigazdának volt egy kölyök bernáthegyije, Milli, aki nagyon barátságos volt. A kis szőrgombolyag mindenkihez odament ismerkedni, játszani, és senki nem tudott neki ellenállni. Kicsi kutya volt még, és nem is sejtette, hogy milyen nagy kutya lesz egyszer majd belőle. Kicsi és félénk volt, akit még a macskák is el tudtak kergetni az étel mellől. A másik kutya egy angol szetter volt, aki találóan a Whisky névre hallgatott. Ő a szomszéd család kutyája volt, de sokszor átjött hozzánk is játszani és a kirándulásokra is elkísért minket, ahol kedvére kirohangálhatta magát.
Ezt a két kutyát azóta sem felejtettem el, sőt az öcsémék a saját kutyájukat is Millinek nevezték el a kis bernáthegyi után.

Dátum

1996

Helyszín

Bér, Magyarország

Azonosító szám

JKK.2026.616

Licensz
Néprajzi Múzeum

További történetek

Korfun két kerékkel - 2026-08-24 19:27 - Martincsák Illés 3
1996
Korfun két kerékkel
Korfu, Görögország

Nászútunkat Korfun töltöttük 1996-ban feleségemmel. Természetesen itt is motorral közlekedtünk, amit helyben béreltünk. Csodás majdnem két hetes nászúton bejártuk a szigetet, ahol rengetegen motoroztak. Sok szép emléket őrzünk innen, többek között azt hogy mi lettünk egy helyi táncverseny nyertesei, vagy azt hogy mennyi érdekes emberrel találkoztunk.

A víz ereje - 2026-08-17 17:25 - Nagy Dóra 1
2005
A víz ereje
Szentendre, Magyarország

Általános iskolai ötödikes koromban az osztálykirándulás helyszínének Szentendrét választotta az osztályfőnökünk (és a szülők?). Ezen belül is a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba és a Marcipán Múzeumba mentünk. Gyerekként természetesen a különféle marcipánból készített torta- és figuraköltemények lenyűgöztek minket, felnőtt koromban is még több kiemelkedő darab rémlik. Nem így a Skanzen! Hozzávetőlegesen semmire sem emlékszem ( és nem meglepő módon képeket sem készítettem, hogy az "emlékezzen" helyettem) a különféle tájegységek csodás épületeiből, egyetlen egyet leszámítva, ami a vízimalom volt. Korábban nem jártam még malomban, a fogalmat ismertem, tudtam, hogy a liszthez és a kenyérhez kötődik, de ennél nem több. Bemutatót is tartottak nekünk, elmagyarázták és megmutatták, hogyan működik a malom, a végeredménybe is belenyúlkálhattunk, megismerve ezáltal a hagyományos malomban őrölt liszt finomságát, ami természetesen gyerekként plusz pontot jelentett a malom mellett. Itt ellőttem az értékes képkockáim közül egyet, hogy megörökítsem a belső tér egy részletét. A kép nem különösebben jó, másnak talán felismerhető sem lenne, de számomra ez a kép a víz erejét örökítette meg. Gyermeki szemmel egészen elképesztő volt látni, hogy az a víz, amit megiszunk, amiben fürdünk és amit én egy lágy anyagként ismertem, meg tud forgatni egy hatalmas malomkereket. Teljesen lenyűgözött, úgyhogy onnantól kezdve mindig minden szembejövő vízimalmot nagy lelkesedéssel csodálok meg, legyen bármilyen állapotban.

Síelés Debrecenben - 2026-08-06 19:05 - Skita Józsefné 3
1996
Síelés Debrecenben
Debrecen, Magyarország

A síelős kép a mi telkünkön készült. Még a dombot is mi csináltuk a telkünkön. El kellett bontani a régi házat, a tanyát. Hozattunk földet és meglett a domb. Erről lehetett síelni. Sőt még vízicsúszdát is csináltunk nyáron erre a dombra. Nagyon imádták a gyerekek. Ekkor még sok hó esett, ma már kevesebb. Ez a domb lehetett a legmagasabb pontja Debrecennek. Mi mindig mindent kitaláltunk. Azóta is azt kérdezzük magunktól, hogy mindezt hogy tudtuk megcsinálni. Mindemellett dolgoztunk. Debrecenbe mi biciklivel jártunk. A férjem mentőzött, előtte meg kukázott, kukásautókat vezetett. Eredeti szakmája cserépkályhás. A munka hétfőtől vasárnapig tartott, még a rendszerváltás után is. Mi Németországban is dolgoztunk, a férjem 1970-ben ment ki, a család 1980-ban követte. Mikor hazajöttünk Németországból akkor kerültünk el Paksra, az atomerőmű építkezésnél a férjem hegesztő volt, a férjem meg bérelszámoló. Akik az utolsó képen láthatóan azok a barátaink Paksról, a kemencéjüket is a férjem építette.

Mikulás  - 2026-08-06 17:43 - Szivákné Varga Krisztina 1
1996
Mikulás
Fedémes, Magyarország

A képen egy családi jelenet látható, a karácsony előtti Szent Miklós napja. A mikulás sajnos már nem él. A kukoricacsuhébajszú Mikulástól megszeppentek a gyermekeim, akik elég kicsik voltak még, 1993-ban születtek. Nagyon sok gyerekhez ellátogatott a környéken, minden gyermeket megköszöntött. Bartos Béla, a fényképen látható télapó már sajnos nincs köztünk, de ekkor édességet hozott nekünk.